Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.
Felnőttként sokan tapasztaljuk évek óta, és többségünket büszkeséggel tölt el, hogy a „Jezsu”-ban tanuló, vagy ott végzett gyermekeink, unokáink olyan intézményben tanulnak, tanultak, mely nemcsak a magas szintű tudásra, tanulmányi kiválóságra, de olyannyira a lelkiségre, a közösségépítésre és a társadalmi szolidaritásra is igen komoly figyelmet fordít.
 
Ma már presztízs ide járni, látjuk, érezzük, az itteni közösség, szemlélet, lelkület valami olyan örök értékekkel ruházza fel az itteni falak között edződött fiatalok többségét, mely messze túlmutat a zömében teljesítmény-centrikus világi oktatás keretein. Jó lenne, ha sok év múlva is megmaradna ez a büszkeségünk, és az iskola oktatási és nevelési színvonala még nagyon sokáig állná az idők próbáját.
 
A Jezsuita Nevelésért Alapítvány az iskola indulása óta igen fontos segítség, és célja, hogy anyagi eszközökkel is segítse az iskola működését a nevelési színvonal megtartását, kiegészítve a folyamatosan szűkülő állami lehetőségeket. Sajnos a működéshez és a továbbfejlődéshez szükséges anyagi eszközök előteremtése manapság is igen nehéz. Hála azoknak, akik az anyagi szűkösség idején is tudtak és akartak anyagi áldozatokat is hozni, hiszen adakozásuk révén az elmúlt években is fejlődni, bővülni tudott intézményünk (kollégium-bővítés, energetikai megújulás, sportpálya felújítás, hogy csak a nagyobbakat említsük)
 
Mire fordítjuk a támogatásokat? Alapelv, hogy az alapítványban és érte dolgozók (kuratóriumtagok és elnök) önkéntes munkával, ellenszolgáltatás nélkül végzik munkájukat. A befolyt összeget teljes egészében diákjaink oktatási és nevelési céljaira fordítjuk annak érdekében, hogy anyagi okokból senki se maradjon ki semmilyen közösségi programokból. (sport- és tanulmányi versenyek, sítáborok, biciklitúrák, zarándoklatok, táborozások, tanulmányutak, stb.)
 
A támogatásnak számos formája lehet. A fontosabbak, ill. jellemzőbbek:
 
közvetlen személyes befizetés, ill. átutalás az alapítvány számlájára (szlaszám a fejlécben)
felajánlás az adója 1%-ával
céges támogatás (saját, vagy ismerős, „baráti” cég)
önkéntes „szakértői”, vagy egyéb segítői munka, stb.
 
Várjuk tehát továbbra is támogatásukat azért, hogy ne kelljen lejjebb adnunk: ne csökkenjenek, inkább növekedjenek lehetőségeink tanulóink testi-lelki fejlesztésében. Ez – mindannyian tudjuk - sajnos sok esetben nem csak akarat, hanem pénz kérdése is.
 
 

Kérem válassza ki, hogy milyen összeget kíván adományozni!

1 000,- Ft
5 000,- Ft
10 000,- Ft
Egyedi összeget szeretnék felajánlani (Ft)

Kérem válassza ki, hogy milyen összeget kíván adományozni!

Adományozó adatai
Információk

Kérjük adja meg nevét és e-mail címét, hogy fel tudjuk venni Önnel a kapcsolatot!

Adatait bizalmasan kezeljük, harmadik félnek nem adjuk ki.

A "Tovább a banki felületre" gomb megnyomása után átirányítjuk Önt a CIB bank biztonságos, online fizető felületére, ahol bankkártyája felhasználásával adományozhat alapítványunknak.

A gomb megnyomásával Ön elfogadja adatkezelési szabályzatunkat.

Infó

 
Jezsuita Nevelésért Alapítvány
 
H-3529 Miskolc, Fényi Gyula tér 2-12.
Tel.: (36-46)560-458, 560-459, 560-583, Fax: (36-46) 560-582
iskolai e-mail: fenyi@jezsuita.hu
adomány email: adomany@jezsu.hu
homepage: www.jezsu.hu
adószám: 18436501-1-05; HU közösségi (EU) adószám: HU18436501
Bírósági nyilvántartásba vétel száma: 12.Pk. 1758/2000/5; dátuma: 2001.01.23
Számlaszám: 11100104-18436501-10000001 (CIB Bank Zrt.)
Kiemelten közhasznú alapítvány.
Adóigazolás: Tringelné Mariann; tringelne.mariann@jezsu.hu

Támogassa alapítványunkat egyszerű és biztonságosan online fizetéssel!

CIB fizetési tájékoztató

CIB GYFK